3. Jessie

Haliiii :D meghoztam az új részt, remélem tetszik. Egy kicsit talán semmitmondó, de fáradt voltam már :(( Örülök hogy a szavazás beindult, bár nagyon egyértelmű hogy Harry lesz a szerencsés :'D kommenteket viszont nem kapok!:'( na nem beszélek tovább, jó olvasást :')♥
Másnap nyűgösen keltem, tudtam hogy ma lesz a "szuper közös programom" Mirandával, alias Röfivel. Semmi kedvem nem volt az egészhez, de tudtam hogy apámnak ez nem kifogás. Végül is mit veszíthetek. Elmegyek Röfivel valahova, max nem figyelek oda rá... Ó jaj! Már tudom is hogyan teszem izgalmasabbá a napot...

Már egy kicsivel vidámabb voltam, mikor öltöztem. Kopogtak. Gyorsan magamra ráncigáltam a felsőmet, és mentem ajtót nyitni. Szinte biztos voltam benne hogy John akar megbizonyosodni arról hogy tuti elmegyek azzal az egoista nőszemélyjel, de nem... Miranda állt az ajtóban. Felhúzott szemöldökkel méregettem, amit észre is vett.
- Mi olyan érdekes rajtam? - kérdezte flegmán.
- Hát sokminden... - morogtam az orrom alatt. Vagy süket, vagy
fogyatékos, vagy csak simán figyelmen kívül hagyta a megjegyzésemet. A lényeg, hogy semmi jelét nem adta annak, hogy észrevette volna a megjegyzésemet. Ehelyett csak ő is végigmért, majd megszólalt.
- Ebben akarsz jönni?
Fogalmam sem volt mi a baja az öltözékemmel. Piros csőgatya és egy fehér póló Anglia zászlójával. A lábamon kék tornacipő, karomon szintén kék karperecek. Ellenben ő full rózsaszínben feszített, 10 centis tűsarkúval és olyan rövid szoknyával, hogy szerintem ha kilép az utcára, konkrétan befagy a picsája...
- Mi a bajod a ruháimmal? - kérdeztem őszinte kíváncsisággal. Elnevette magát.
- A legnagyobb jóindulattak mondom, úgy nézel ki mint egy csöves.
- Nem fogok megsértődni inkább örülök hogy ismersz olyan szót hogy jóindulat. Bár a jelentését még le kéne tisztázni. - kacsintottam rá a végén. Elégedetten állapítottam meg, hogy erre már nem tud mit mondani. Felkaptam a szoba kulcsát meg egy kék táskát az asztalról és kiléptem az ajtón, majd bezártam azt. Elindultam a lift felé Röfivel a nyomomban... ő egy kicsit le volt maradva.
- Csak nem fárasztó tűsarkúban tipegni? - kérdeztem flegmán. Vetett rám egy lesújtó pillantást, aztán megnyomta a gombot. Kezdtem hozzászokni a lift sebességéhez, de biztosan meg fogom említeni Johnnak... Mikor kiszálltunk a liftből, elindultam a recepciós pult felé. Csak egy öreg nénike ült mögötte, gondolom ő felel a kulcsokért amíg nekünk szabadnap van. Le is adtam neki az enyémet, mondván hogy tegye el. A reakcióját már nem vártuk meg, elindultunk kifelé a szállodából. A nap sütött ugyan, de olyan borzalmas meleg nem volt... én fáztam. Valahogy mégis úgy éreztem, hogy ennél jobb időre nem számíthatok ittlétem alatt. Elindultunk valamerre, de mivel én most vagyok másodszor London utcáin (vagy három.. nem tudom) ezért fogalmam sem volt hova vezet Miranda. Pár perc múlva észrevettem egy táblát.. Hyde Park. Nem a parkban sétáltunk, de legalább tudom hogy van ilyen is.

Előttem Miranda hirtelen lefékezett, aminek következtében nekimentem hátulról. Morgott valamit, aztán csak bámult előre. Odavezettem a tekintetem, ahova ő is nézett... Ez most komoly?! Röfi leállt deszkás pasikat nézni.. Megáll az eszem. Oldalba böktem, mire feleszmélt. Durcásan rám nézett, mire kérdőn felvontam a szemöldököm, olyan "Most megyünk, vagy még csorgatod egy kicsit a nyálad?" nézéssel. Már éppen indultunk volna, de akkor odajött hozzánk az egyik srác, a haverjával, és a haverja barátnőjével. Remek! Kellett ennek eddig álldogálni itt mint egy hülye... Ránéztem, és egy diadalmas vigyort láttam szétterülni az arcán. Hát én menten leütöm! Majd a kórházban vigyorogjon amikor közlik vele hogy 6 bordáját eltörtem...
Na jó.. inkább nem leszek morbid.

Miranda azt a srácot nézegette aki éppen a barátnőjével smárolt. Hát Röfi ezt benyaltad! Eközben a másik pasi próbált csajozni, először Mirandánál de szerintem rájött hogy reménytelen... felém fordult. Hát mit ne mondjak szép szemei voltak.
- Szió. - kacsintott rám. Villantottam rá egy 1000 wattos mosolyt (ami hasonlított inkább vicsorgásra).
- Viszlát! - azzal megfordultam, és szembetaláltam magam a csajszival, akinek a pasijára nyomult Miranda.
- Szia! - köszöntem neki. Ő is köszönt, aztán vetett egy mérges pillantást Mirandára.
- A barátnőd leszállhatna a pasimról. - jegyezte meg.
- Igazából nem a barátnőm. Ki nem állhatom Röfit. - erre a kijelentésemre elnevette magát.
- Bírlak. - mondta. - Amúgy Jessica Johnson a nevem. De szólíts csak Jessienek.
- Én Emma vagyok, Emma Rhodes de barátoknak csak simán Em. - mutatkoztam be én is, majd kicsit halkabban mondtam neki... - Nem kéne lekoptatni Mirandát? Meghalnék ha az egész napomat vele kéne töltenem. - könyörögtem neki bociszemekkel. Újra elnevette magát, és bólogatni kezdett. Észrevétlenül elsuhantunk mellettük, aztán amikor kicsit távolabb értünk, Jessie küldött egy SMS-t a pasijának (mint kiderült Chace-nek hívják) és elkezdtünk sétálgatni a környéken. Jessie szólalt meg váratlanul.
- Amúgy ha Mirandával nem vagytok jóban akkor miért voltál vele? - kérdezte kíváncsian.
- Hááát, az egész úgy kezdődik, hogy én Ausztráliából jöttem ide, de csak a nyárra. Apukám szállodájában dolgozom recepciósként a Rhodes hotelben, és az a nőszemély az aki levált. John látta hogy nem jövök ki vele ezért elküldött minket hogy ma kicsit összeismerkedjünk, elvégre együtt dolgozunk legalább 2 hónapot, ha jól megy akkor többet is. - meséltem el neki a rövid történetet. Közben folyamatosan bólogatott.
- Értem. Hát elég szar lesz még a legalább 2 hónap ezzel a ribanccal. - mondta ki nevetve véleményét. Ezzel csak egyetérteni tudtam.. ha egy napot nem bírok ki vele, mi lesz velem később? Szerencse hogy a beosztás olyan amilyen...
- Mondj valamit magadról! - szólaltam meg. Egy kicsit gondolkozott, aztán belekezdett.
- Itt élek Londonban már kicsi korom óta, Chace már 1 éve a barátom, én amúgy 17 éves vagyok. A szüleim elváltak, apukámmal élek, és van egy kisöcsém, akit Jamesnek hívnak, és még csak 6 éves. Ha a személyiségemet kérded, csak másokból tudok kiindulni. Mindig azt mondják rám hogy nagyszájú vagyok, és hogy néha elég flegma... meg bunkó... vagy neveletlen.. szóval érted. - nevette el magát a végére. Én is elnevettem magam, majd még beszélgettünk egy kicsit. Én is meséltem magamról és ő is. Egész jól összebarátkoztunk...
- Szerintem vissza kéne mennem már. - mondtam, miután megnéztem az időt a telefonomon. Már délután 3 óra volt. Még el akartam menni Johnhoz dumálni...
- Lehet hogy nekem is. - gondolkozott el, majd odaadta a telefonját. - Írd be a számod, és majd még összefutunk. - vigyorgott. Úgy tettem, majd ő is beírta az övét. Elköszöntünk egymástól és én elindultam visszafelé.. akarom mondani indultam volna, ha tudtam volna hol vagyok. Szépen elsétálgattunk, Isten tudja hova... Fogalmam sem volt merre induljak el. Mivel jobb ötletem nem volt, ezért fogtam egy taxit, és bediktáltam a címet. Kicsit furán nézett rám, de elindultunk. Pontosan egy sarokkal arrébb tett ki. Én hülye ha csak simán előrementem volna, akkor is megtalálom a hotelt!
- Ne fizessen, ez semmi nem volt. Viszlát kisasszony! - mondta a sofőr, mire megvontam a vállam és kiszálltam. Besétáltam az ajtón, elkértem a kulcsom, majd felbaktattam a szobámba (természetesen az ultra lassú lift használatba vételével).
A szobámban csak ledobtam magam az ágyra, és behunytam a szemem. Pár percig feküdtem így, aztán lerúgtam a cipőmet és elővettem a laptopot. Felnéztem a közösségi oldalakra, (twitter, facebook) aztán megnéztem az e-mail-jeimet. Twitteren zajlott az élet rendesen... Lexa vagy ezer üzenetet írt, Jessie és még két srác követett, és a bátyám is írt egy üzenetet. Jesséket visszakövettem, az üzeneteket pedig későbbre hagytam.. ráér. Facebookon is volt egy kevés levelem, de azok sem érdekeltek. Az e-mail-ekkel is ugyan ez. Előhalásztam a telefonom, és eldöntöttem hogy addig zaklatom anyát telefonon, amíg fel nem veszi... ez nagyjából 2,053 másodpercet jelentett...