30. Kávé, süti, meglepetés

Sziasztok! Hát ez a nap is eljött, meghoztam a következő részt :D Bocsánat hogy megvárakoztattalak titeket, de sok volt a dolgom :) Remélem tetszik a rész, hamarosan jön a folytatása..:D azért írtam a végére amit írtam, mert félbehagytam a sztorit, ezért megint bocsi :D Kommentelni szabad..♥

*Vasárnap*

Eljött az idő, indulnom kellett a Harryvel való találkára. Fejben már szinte az egészet lejátszottam, elképzeltem ahogy leordítom a fejét az utca kellős közepén amiért szó nélkül lelépett a bandájával együtt. Elképzeltem az arcát, a reakcióját. Millióféleképpen játszódott le a képzeletemben, több verziót is el tudtam képzelni. Végül is, tudtam hogy ha eltervezek valamit akkor az biztosan máshogy történik, szóval ezek a fikciók csak a saját magam szórakoztatására jöttek létre.

Kicsit késve, de elindultam. Harry már ott volt. Újra látni őt, olyan volt mintha… megállt volna a szívem. Egy pillanatig levegőt sem vettem. Tudtam hogy miért hatott rám így, ugyanakkor mégsem. Vagy csak nem ismertem be magamnak.
Félbeszakítottam a gondolatmenetem mielőtt jobban belemegyek a dolgokba.

- Szia! – köszönt vidáman Harry. Az ő vidámsága rögtön átragadt rám is. Elvégre szülinapom van, miért ne érezhetném jól magam?
- Hali! Mizu? – kérdeztem. Igen, az ordibálós tervet feladtam, nem férne bele a „jól érzem magam a szülinapomon” féle imidzsembe.
- Semmi új. Louis kitett minket a házból, mert egyedül szeretne lenni Eleanorral, tudod… rég nem látták egymást.
- Aha. Szóval Louis kanos. – vigyorodtam el
- Valahogy úgy. – vigyorgott ő is
- Akkor száműztek titeket? A többiek hol vannak? – kíváncsiskodtam. Úgy terveztem ezután támadom le a „Na és hol a francban voltatok eddig?” kérdésemmel. De csak szépen finoman.
- Liam Daniellel, Zayn és Niall elmentek ebédelni.
- Ebédelni? Ilyenkor?
- Ööö egész nap stúdióztunk, szóval nem volt időnk enni. Képzelheted Niall milyen lelki traumát élhet most át. – vakargatta a tarkóját. Tudtam hogy hazudik, de inkább nem kérdeztem rá.
- Szegény gyerek. Egyébként kérdeznék valamit.
- Csak nyugodtan.
- Hova a francba tűntetek mit tudom én hány napja? – ennyit a „jól érzem magam a szülinapomon” imidzsemről.
- Hazamentünk. – vonta meg a vállát Harry
- Hazamentetek. – húztam fel a szemöldököm
- Hazamentünk. – ismételte
- Hova haza?
- Van egy nagy házunk itt Londonban. A hotelbe eredetileg azért mentünk, mert a rajongók egyszer betörtek hozzánk. – magyarázta
- Oké, és mi tartott vissza attól hogy szóljatok?
- Ööö bemegyünk a Starbucks-ba kávézni? Meghívlak. – mondta gyorsan Harry. Elnevettem magam.

*Egy süti, egy kávé és néhány óra múlva, este 7:30-kor*

- Haaaarrry, most már haza akarok menni. – nyígtam az említett személynek
- Jó, jó, de előtte muszáj megnézned a házunkat! Ez kihagyhatatlan, higgy nekem. – győzködött
- Miért, mi olyan nagy szám abban a házban? Ha nem kísértetkastély, akkor nem érdekel. – vigyorogtam

- Nem kísértetkastély, de eszméletlen! Imádnád. – próbálkozott tovább, egyre nagyobb sikerrel
- De azt mondtad Louis és Eleanor kettesben akarnak lenni. Én semmi jónak nem vagyok az elrontója. – mondtam sunyin
- Szerintem ez alatt a 2 óra alatt már össze is házasodtak, naaaa gyere máár. – biggyesztette le az alsó ajkát. Kitaláljátok a válaszom?
- Oké, renden. – sóhajtottam

Elindultunk egy számomra ismeretlen úton (mily’ meglepő), végül egy valóban hatalmas háznál lyukadtunk ki. Kellemes volt a környezet, leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy az „Amerikai álom”. Csak Londonban. Még két ekkora ház volt a közelben, de mind a kettőn egy nagy ELADÓ felirat csüngött.

Már épp be akartam volna menni a házba, mikor Harry megállított.
- A városban elfelejtettem ezt odaadni… - kezdte, majd elővett a zsebéből egy kis dobozkát, aztán kinyitotta. Egy nyaklánc volt benne, egy „forever”-ös medállal. Azt hittem ott olvadok el.
- Ez a tiéd. Boldog szülinapot! – vette ki a nyakláncot a dobozból és a nyakamba tette
- Olyan szép! Nem kellett volna, egy öleléssel is megelégedtem volna. – mosolyogtam rá csillogó szemekkel
- Azt is kapsz. – vigyorodott el és megölelt
- Köszönöm. – suttogtam a fülébe miközben magamhoz szorítottam, aztán nyomtam egy puszit az arcára

Ezután bementünk, ahol a nap második meglepetése ért. Hirtelen rengeteg emberrel találtam szembe magam, egy részüket ismertem, a másik része pedig teljesen idegen volt. Ahogy beléptem, egyszerre kiáltották nekem, hogy „Boldog szülinapot Emma!”.  Teljesen mesébe illő volt az egész, mintha egy idegen személy életébe csöppentem volna, úgy változott meg egyik pillanatról a másikra az életem. Pár hónapja még Ausztráliában süttettem a hasam a tengerparton, most pedig itt állok a One Direction házban és annyi ember van itt csak miattam, amennyivel életemben nem találkoztam még. Mondhatni meghatódtam. De csak egy kicsit.

Elindult a zene, mindenki bulizott, ezzel párhuzamosan  jöttek hozzám az emberek köszönteni, néhányuk ajándékkal a kezében. Így összegezve, Nialltől kaptam egy baseball sapit, Zayn megkísérelt egy iPhonet (!!!) adni nekem, nem nyugodott bele hogy nem fogadhatom el. Na de most komolyan. iPhone? Nem is tudom mit gondolt.
Liamtől Conversees pulcsit kaptam, Louistól pedig öhm… egy „I ♥ Louis Tomlinson”-os pólót. Tőle nem is vártam mást…

TO BE CONTINUED