6. Köszönöm szépen...

Sziasztok! :DD Úgy mellékesen, lesz egy kis desing változás. Kértétek hogy gyakrabban legyenek részek, hát itt is van, de sajnos rövidebb lett :// viszont kommentekre ismét számítok *-* love ya♥

A következő 2 órában, még legalább 10-szer hívtak olyan kifogásokkal, hogy "nincs minden szobában tükör, nem jó a mikró, berepült egy galamb, vigyek fel nekik kaját". Az utóbbinál idegesen mentem fel a szobájukba és rontottam rájuk szó nélkül...
- Na ide figyeljetek! Nem vagyok cseléd, hogy még kaját is hozzak nektek! Ha valamelyik zabálni akar akkor felemeli azt a formás seggét és lemegy enni, világos? Amikor azt mondtam, hogy hívjatok ha szükség van valamire, azt nem úgy értettem hogy telefonáljatok percenként. mellesleg ha bármi bajotok van, ti gyertek le és mondjátok meg, mert nem fogok senkihez sem szaladgálni, akármilyen híres bandába tartozik. Én leszek az utolsó ember akit érdekelni fog, hogy ilyen kibaszott nagy sztárocskák laknak vele egy szállodában. És most... lemegyek. Garantálom, hogy ha rajtam múlik egy jó ideig egyikőtökkel sem találkozom.
Elégedett voltam a teljesítményemmel: meg sem mukkantak. Kihasználva az alkalmat, fogtam magam és mint már oly sokszor, visszamentem a pulthoz. Még pont jókor, mert abban a pillanatban egy ismeretlen alak közeledett Mary felé, de én eldöntöttem, hogy jobban jár ha velem beszél. Amennyire kedvesen csak tudtam rámosolyogtam a fiatal srácra.
- Szia, miben segíthetek?
- Heló, izé... John Rhodesot keresem. Nem tudod hol találom?
- Nem, sajnálom de nem tudok segíteni. Ma még nem láttam. Mondd meg a neved és ha akarod üzenek neki, hogy kerested.
- Az jó lenne. A nevem Adam Leavy.
Felírtam egy cetlire a nevet.
- Oké, majd ha összefutok Johnnal mondom hogy hívjon fel vagy valami. - mosolyogtam Adamre.
- Köszi. Remélem még találkozunk. - vigyorgott rám. Akaratlanul is visszavigyorogtam. Ő lelépett, de helyette egy másik jómadár lépett mellém.
- Szia, Liam vagyok. - nyújtott kezet az egyik srác azok közül akik ma még csak ugráltattak. Értékeltem hogy legalább bemutatkozott, de jelen pillanatban nem nagyon érdekelt, csak az, hogy ő is ott volt abban a lakásban, és valószínűleg ő is benne volt hogy 2 és fél órán keresztül szaladgáltam fel és le...
- Na mi az, kimerészkedtél a szobából? Esetleg kérsz útbaigazítást? - szóltam gúnyosan, ügyet sem vetve a felém nyújtott kézre.
- Figyelj, bocsánatot szeretnék kérni... a többiek nevében is. Mindannyian tudjuk, hogy nem volt szép tőlünk, de nem az volt a cél hogy idegeskedj. - magyarázkodott, és láttam a szemében hogy tényleg komolyan is gondolja, de már megállíthatatlan voltam...
- Aha, tényleg el van intézve egy bocsánatkéréssel. Csak úgy megjegyzem, hogy valószínűleg miattatok fog kirúgni a saját apám, az első napomon, mivel alig voltam a pult mögött, csak utánatok rohangásztam! És szerintem már ti is sejthetitek, hogy kurvára leszarom apám "szolgáld ki a vendéget, mindent a vendégért" mottóját, mert nekem már nagyon nincs kedvem percenként felmenni hozzátok csak mert ti balfaszok vagytok és "nem tudjátok kinyitni az ablakot" vagy berepült egy rohadt galamb! 18 évesen szerintem ki kéne tudni nyitni egy ablakot, és nem kéne fosni a galamboktól! Még egyszer elmondom hogy felfogd... KIBASZOTTUL NEM ÉRDEKEL HOGY NEKTEK MINDENHOL NYALJÁK A SEGGETEKET, MERT ÖTEN KORNYIKÁLTOK VALAMI SZART! - fejeztem be a monológot már kiabálva, teljesen kikelve magamból. Mélyen belül tudtam, hogy ezt nem Liamnek kellett volna mondanom, hanem a folyton nyavalygó Louisnak és Zaynnek... Őszintén sajnáltam Liamet, hogy ő volt az akivel elsőnek találkoztam.
Liam megszeppenve állt előttem, de a tekintete a hátam mögé siklott. Rögtön utána, egy félelmetesen ismerős hangot hallottam.
- Khm...
Rögtön megfordultam, és kis híján beleütköztem apámba. Szinte már remegtem a dühtől, és a félelemtől is, hogy John ezt az egészet végighallgatta. Márpedig félelmeim beigazolódni látszottak...
- Igazad van Em... Valószínűleg a saját apád fog innen kitenni. - könnyek gyűltek a szemembe, mikor a tenyerembe ejtette a szobám kulcsait - Szerintem menj fel a szobádba, és kezdj el pakolni... Visszamész Ausztráliába. - mondta kemény hangon. El sem hittem hogy tényleg ezt mondja... sosem beszélt még így velem, de most sikerült elérnem hogy egy ideig nem fog hozzám szólni. Hibáztathatnám Liamet, de ő tényleg nem tett semmi rosszat. A vesztébe szaladt amikor lejött hozzám bocsánatot kérni. Tudtam, hogy csak is én vagyok felelős a tetteimért, de ezt az énemet, az öt fiú hozta ki belőlem. Még mindig könnyes szemekkel, némán elindultam a lépcső felé. Semmi kedvem nem volt ahhoz a szar lifthez...
- Köszönöm szépen... - sziszegtem Liamnek amikor elmentem mellette.
Amint a lépcső aljához értem, rohanni kezdtem felfelé. 8 emelet volt ugyan, de nem fáradtam el, a bennem felgyülemlett adrenalin miatt. Ahogy felértem, még vacakoltam egy sort a kulccsal, és mértem egy erős ütést az ajtóra, aminek következtében kinyílt. Ez volt a cél. Sírva berontottam, magam után becsaptam az ajtót, és levágódtam az ágyamra. Az arcomat a párnába temettem, és úgy zokogtam tovább. Talán 10 perc telhetett el amikor kopogást hallottam. Nem figyeltem rá, gondoltam megint Liam zaklat... Majd megunja.
Tévedtem, a kopogás nem akart abbamaradni. Úgy döntöttem megyek és elküldöm a francba, vagy valami...
Felkeltem az ágyról, megigazítottam elcsúszott pólómat és az ajtóhoz léptem. Amikor kinyitottam, nem Liamet, hanem a banda göndör hajú tagját pillantottam meg. Talán Harry, de nem voltam benne biztos.
- Hagyjatok már élni! - mondtam mérgesen, majd rácsaptam volna az ajtót, de a kezével ő ezt megakadályozta. Megvontam a vállam, gondoltam majd elmegy ha nem figyelek rá. Visszamentem az ágyamhoz, leültem rá, és megnéztem a telefonomat. Volt pár nem fogadott hívásom, de nem is igazán azt néztem... Hanem az üzenetet amit kaptam. Teljesen belemerültem abba, hogy újra és újra átolvassam ,így észre sem vettem hogy Harry bejött a szobába és leült velem szemben az ágyra.
- Hallottam mi történt... - kezdte, de félbeszakítottam.
- Mi a neved? - kérdeztem látszólag ártatlanul.
- Harry Styles. - mondta mosolyogva. Akkor jól tudtam...
- MENJ A FRANCBA HARRY STYLES A SZAROS ONE DIRECTIONNEL EGYÜTT! - kiáltottam el magam már másodszorra aznap... Harry ugyan úgy nézett rám mint pár perce Liam, de észhez tért, lassan felállt az ágyról.
- Csak segíteni akartam volna...
- Többet segíthetnél azzal, hogy végre eltűnsz innen. - morogtam. Bólintott, majd lassan kiment. Hát ez könnyen ment...
Most már nyugodt lélekkel térhettem vissza az önsajnálatba, és még újra átfutottam az SMS-t amit anyától kaptam... Még mindig alig hittem a szememnek... Újra rám tört a sírhatnék...