21. Meglepetés

Gyerekeeek*-* Az enyéim nélkül összesen 6 kommentet kaptam tőletek*-* #imádomazolvasóimat :3 Mivel kiderült, hogy tudtok ti ilyet is, csak kérni kell, ezért feljebb tesszük a lécet, és most 5 komi után jön a következő rész :D Amúgy bocsi hogy már rég megvolt a kijelölt 3 komment és nem hoztam, de nem számítottam rá hogy ilyen gyorsan összehozzátok:D Akkor 5 komi után találkozunk. Páááá♥

"- Harry! Mielőtt lecseszel hogy miért hallgatóztam, el kell mondanom valamit..."




*Niall szemszöge*

- Ki vele! - mondta Harry idegesen. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy tényleg el akarom-e mondani. Le fogja szedni a fejemet... De már nincs visszaút. El kell mondanom.
- Az a helyzet... hogy nemrég veszekedtem Emmával.
- Jó, engem ez miben is érint? - kérdezte flegmán. Tudom, hogy nem bírja hogy nem bírom Emmát. Vagy valami ilyesmi.
- Megsértődött azon amit mondtam, és azt mondta hogy elintézi hogy többet ne lássuk... - hajtottam le a fejem
- Micsoda?! Mit mondtál neki?
- Tudod, eléggé félreismertem... és... ezt mondtam neki. Hogy mit gondolok róla. - válaszoltam, de már éreztem hogy jobb lett volna magamban tartani.
- Jééé, akkor azért láttam bőröndökkel a szobája előtt! - világosodott meg Louis. Szinte látni lehetett a villanykörtét a feje felett...
- De akkor miért lett volna a kávézóban? - értetlenkedett Harry
- Harry... Lehet hogy nem őt láttad. - mondta neki halkan Louis.
- Őt láttam! Nem vagyok vak, meg tudom mondani ki ült abban a rohadt kávézóban!
Louisval összenéztünk.


*Harry szemszöge*

Most biztosan hülyének néznek. Látom a szemükben. De én akkor is láttam Emmát. Nem érdekel mit gondolnak. Emma nem ment sehova. És hogy ezt bebizonyítsam, fel akartam hívni Emmát. Csak nem előttük... Mára bőven elég volt mindenkiből. Fogtam magam, és kimentem a szobából. Sőt, nem csak a szobából, hanem a hotelszobából is. Ráadásul magából a hotelből is. Igen, bizony ez egy elég érdekes megfogalmazása annak, hogy most az utcán dekkoltam.
Szerencsére nem voltam akkora barom, hogy otthon hagyjam a telefonom, úgyhogy elsétáltam a parkig, leültem egy padra és a kezembe vettem a készüléket. Magabiztosan kikerestem a névjegyzékből Emma számát.
Egy ideig köröztem az ujjammal a Hívás gomb felett, viszont megnyomni már nem tudtam. Kicsit megijedtem. Nem tudtam mit fog szólni hozzám, ráadásul minél többet gondolok arra amit Niall mondott... annál biztosabb vagyok benne, hogy megőrültem és Em elment az első repülővel, vissza Ausztráliába...
Viszont ezt csak úgy tudhatom meg, ha felhívom. Így hát mégis csak rányomtam arra a Hívás gombra...


*Emma szemszöge*

Amióta csak volt Adammel az az incidens, az ágyon döglöttem. Nem csináltam semmit, csak a plafonon tanyázó pókocskát figyeltem. Ő sem mozdult. Az alatt a 20 perc alatt, kifigyeltem hol van a pókhálója, és a nappali tevékenységét is megtudtam: mászkálni, és a szívbajt hozni az emberekre. Én történetesen félek a pókoktól. Amíg csak távolról nézem őket, vagy amíg be vannak zárva addig semmi bajom velük. De ha rajtam mászkálna egy, abba belehalnék...

A telefonom csörgésére összerezzentem. Pedig már teljesen belemerültem a pókok tanulmányozásába...
A kijelzőre rá sem pillantva, gyanútlanul vettem fel a telefonom.
- Igeeen?
- Emma? Harry vagyok. - szólt bele a fiú. Francba. Tudtam hogy meg kellett volna néznem ki hív. Nem szabadott volna felvennem, le fogok bukni... mondjuk ennél jobban. Már így is látott Adammel.
- Khm... Szia. - nyögdécseltem a telefonba
- Na jó, térjünk a lényegre. Miért kerülsz engem?
Egy kicsikét ledöbbentem. Azt hittem azért akar számon kérni mert Adammel lógok.
- Én nem kerüllek. - próbáltam hihető maradni.
- Be is bizonyítanád? - kérdezte. Ez csak egy egyszerű kérdés volt, mégis éreztem mögötte a hátsó szándékot. Vagy legalábbis többet gondolt mint amit elmondott.
- Természetesen. - válaszoltam magabiztosan. Ha kihívás, akkor mindenképp elfogadva.
- Tökéletes. Akkor gyere a parkba, itt foglak várni.
- Tessék?! - háborodtam fel, de már letette. Francba. Mire vállalkoztam megint?
Végül is... Gondolom nem tudja hogy "leléptem", és legalább újra láthatom. Már amúgy sem bírtam sokáig. Titkon a képeit nézegettem este. De élőben sokkal aranyosabb.
Mivel semmi kedvem nem volt harmadszorra is átöltözni, és szerintem ez a ruha teljesen megfelelt egy kis sétára a parkban, ezért csak a táskámat kaptam fel és már indultam is. 10 perc alatt ott voltam, de Harryt sehol nem láttam.
- Meglepetés. - suttogta valaki a fülembe. Egy kicsit megborzongtam, de azonnal megpördültem és szembetaláltam magam Harryvel.
- Szia. - mondtam, majd megöleltem. Bevallom egy nagyon iciri picirit hiányzott. De tényleg csak annyit.
- Szóval mégsem mentél el. - jelentette ki, mikor elengedtem.