15. Csajbunyó

Sziasztok!*-* Hoztam az új részt, bár nem olyan hamar. Remélem tetszik ;$ Jó olvasást!♥

Ui.: ISTENEM DE ARANYOS *_____* Harry fénykorában :'D :$

"- Miranda, te ribanc...!"

- Miranda, te ribanc! - ordítottam, miközben belemarkoltam a tökéletesen beállított, meg agyonhajlakkozott hajába, és erősen megrántottam. Miranda felsikoltott, de én nem engedtem el. Valahogy mégis sikerült kiszabadulnia, amit egy óriási pofon követett. Eltorzult arckifejezéssel viszonoztam volna a pofont, csakhogy én ökölbe szorítottam a kezem, mert a célom nem más volt, mint eltörni a csinos kis orrocskáját. Ebben sajnos egy kéz akadályozott meg, pontosabban kettő. Harry a derekamra kulcsolta a karjait, így próbált meg hátrahúzni és leszedni engem Mirandáról. Nem tudtam ellenkezni, mert Harry erősebb volt, így csak össze-vissza kapálóztam.
- A kurva életbe Harry! Engedj már el! Kinyírom ezt a szánalmas kurvát! - kiáltottam miközben próbáltam kiszabadulni Harry szorításából.
- Nyugodj le... - suttogta a fülembe
- Nyugodjon a faszom! Kórházba küldöm a rohadékot! - kapálóztam még jobban.
Időközben megérkezett Adam is, aki éppen Mirandát rángatta el a közelemből.
És akkor lépett oda John... Harry még mindig szorosan tartott, gondoltam biztos ami biztos alapon.
- Ti meg mi a... mi van itt? - kérdezte, kettőnk között kapkodva a tekintetét
- Mr. Rhodes... - kezdte Adam, de félbeszakítottam
- Az a kis féreg kiadta a szobám kulcsát az újságíróknak és a fotósoknak. A laptopomat el is vitték! - mondtam Johnnak felháborodva.
- Ne problémázz már ennyit Emma. Majd veszel egy másikat, nem fog belehalni a pénztárcád. - szólalt meg Niall. Csak most vettem észre, hogy ő is itt van. Kaptam az alkalmon, hogy Harry nem figyel, így kiszabadultam a szorításából, és Niall felé vettem az irányt.
- Én kérek elnézést, hogy nem vagyok híres tinisztár, és nincs olyan mennyiségű angol font a bankszámlámon, ami az életemnél is többet ér. Elnézést kedves Horan, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy kedvemre vegyek luxus házat, kocsit vagy bármi szart. De képzeld, én nem a gazdag Niall Horan vagyok hogy megengedhessem magamnak. - mondtam, egyre inkább felemelve a hangom. Nem érdekelt hogy apám is ott van és hogy gyakorlatilag jelenetet rendezek az egész szálloda előtt.
- Nyugodjatok meg! - vetett véget a vitának John. - Miranda, veled még számolok! - nézett apám szigorúan Mirandára. - Emma, szerintem jobb lesz ha felmész a szobádba. Ezt meg még megbeszéljük.
Harry elkezdett a lift felé terelgetni, amit hagytam. El sem hittem, hogy John ennyiben hagyta, hogy az alkalmazottja idegeneknek adott ki kulcsot... 


Észre sem vettem, és már fent voltunk a szobámban.
- Jól vagy? - kérdezte Harry aggódva.
- Aha... Tudod... Lehet, hogy Niallnek igaza van. Nem kéne olyan nagy ügyet csinálnom belőle.
- Lehet. - mondta, majd bólintott egyet.
- Na jó, szerintem átöltözöm pizsibe. Kicsit későre jár. - álltam fel az ágyról, mert hogy eddig ott ültünk.
- Öhm persze... Akkor én szerintem megyek. - mondta, és ő is felállt.
- Ne! Vagyis izé... jó lenne ha maradnál még egy kicsit. Csak gyorsan átöltözöm, oké?
- Nekem oké. - vigyorodott el.
Felkaptam a pizsim az ágy végéből és bementem vele a fürdőbe. Gyorsan magamra kaptam, megnéztem magam a tükörben, és már vissza is tértem Harryhez.
- Szerintem TV-zzünk egy kicsit. - vetettem fel az ötletet, amire Harry rábólintott.

Végigkapcsolgattuk vagy 50-szer az összes csatornát, de semmit nem találtunk. Végül is megállapodtunk a Dr. House-nál. Ez volt éjfélkor...
- Nagyon idegbeteg voltam ma? - kérdeztem kicsit kómásan, mert elég álmos voltam.
- Kibírható. - nevette el magát. Én is elmosolyodtam.
Onnantól már csak annyira emlékszem, hogy Harry mellkasának dőlve aludtam el, miközben a TV ment...