20. El kell mondanom valamit

Sziasztok*-* Először is: többet sem írok hosszú részt, mert nem komiztok hozzá :|
Másodszor: most csináljunk egy olyat, hogy ha összegyűlik a 3 komment (enyéim nélkül) akkor kiteszem az új részt :3 (tudom hogy köcsög vagyok) Akkor jó olvasást :) x

"- Basszameg! - ismételtem"

- Menjünk? - kérdezte Adam.
- Aha. Ennél rosszabb már úgy sem lehet.
Adam kifizette a két cappuccinot, aztán felálltunk és elhagytuk a kávézót. Szerencsére még nem esett, ezért szárazon értünk vissza a hotelbe.
Adam úgy döntött felkísér a szobámba. Nagy mázlinkra egyik bandataggal sem találkoztunk, az kéne még... Fent a szobám ajtaja előtt megálltunk.
- Köszi, hogy elmondhattam... Mindent. Sokat jelent. - mondtam neki, az ajtónak dőlve.
- Ugyan.. Semmiség. Örülök hogy elmondtad. - válaszolt, egyre halkabban, miközben egyre közelebb jött hozzám.

Szinte már az ajtónak nyomott, én mozdulni sem tudtam. Egyfolytában a tekintetem kereste, és mikor megtalálta nem engedte hogy félrenézzek. Teljesen bepánikoltam, mert tudtam hogy mire készül de nem volt annyi lélekjelenlétem hogy eltoljam magamtól, vagy elfordítsam a fejem.
 Ő meg csak egyre közelebb és közelebb hajolt, míg végül csak egy centi volt az arcunk között. Én pedig csak bámultam és bámultam a szemeit.
- Ezt... - kezdtem, de belém fojtotta a szót és megcsókolt. Egy pillanatig élveztem is, de hamar észhez tértem és ellöktem magamtól.
- Adam... Én nem... Nekem te nem jössz be úgy. Barátok vagyunk. És a barátok nem szoktak smárolni, oké? - álltam neki felháborodva

- Őt szereted ugye? - kérdezett vissza hűvösen
- Tessék?! - ez most egy kicsit hirtelen jött...
- Harryt. Azért nem akartad hogy meglásson velem a kávézóban.
Lehajtottam a fejem. Valamilyen szinten igaza volt. Csak nem akartam elfogadni hogy kedvelem azt az idiótát. Mondjuk az kicsit erős kifejezés hogy "őt szeretem". Bár még magam sem tudom. Az utóbbi napokban teljesen összezavarodtam.
- Lehet. - válaszoltam végül.
- Akkor bocsi. - mosolygott rám
- He'? - teljesen ki vagyok akadva a hirtelen hangulatingadozásoktól
- Nem akarok senki közé sem állni.
- De hát... - néztem rá értetlenkedve, de feladtam - Oké. Bocsánatkérés elfogadva. Szerintem jobb lesz ha most mész.
Bólintott. Elköszöntem tőle, aztán bementem a "lakásba". A szobámban sóhajtva dőltem le az ágyra...


*Harry szemszöge*

Kicsit idegesen rontottam be a hotelszobába, mire a bent lévő Liamtől kaptam is egy furcsa pillantást. Nem nagyon érdekelt. Louisval akartam beszélni. Ha valakinek elmondom ezt az egészet, akkor az Louis lesz. Benéztem a szobájába, de ott nem volt. Igazából sehol sem volt. Nem volt otthon.
Ez a problémám pár perc múlva meg is oldódott, ugyanis Louis hazaért.
- Te meg hol voltál?! - visítottam lányosan, ami így visszagondolva elég szarul nézhetett ki.
- Ööö boltban. - mutatta fel a kis szatyrot.
- Ja, oké. De most gyere velem!
- Mit csináltam? - nyafogott Louis miközben rángattam a szobája felé. Leültettem az ágyra, és kulcsra zártam az ajtót.
- Muszáj beszélnem veled.
- Ööö erre már rájöttem. Fogadok Emmával van valami. - mondta unottan, miközben a körmeit piszkálgatta
- Láttam a recepciós sráccal egy kávézóban. Szerintem randi volt. - jelentettem ki, mire Louis végre felnézett
- Miért menne randizni egy olyan gyökérrel? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Hát.. ez jó kérdés. De... tegnap rájöttem... hogy Emma lány... szóval...
- Folytasd.
- A lányok mindig gyökerekkel mennek randizni ugye?
Egy pillanatig mintha elgondolkodott volna (de lehet hogy csak hallucináltam), aztán bólintott.
- Igazad van. De akkor most jár azzal a gyerekkel?
- Fogalmam sincs... - néztem rá komolyan.
Miután befejeztük ezt a felettébb fontos tanácskozást, kinyitottam a kulcsra zárt ajtót. Kellemetlen meglepetés ért minket... Niall esett be hozzánk. Szó szerint.
- Harry! Mielőtt lecseszel hogy miért hallgatóztam, el kell mondanom valamit...