26. *Fantáziátlan cím*

Itt is van a szuperhosszú rész :DDD Annyira talán nem lett hosszú, de word-ben 4 oldal :|| Becsüljétek meg, mert napokon át írtam:DDD És légyszi írjatok kommenteket, csak onnan tudom, hogy mit kell jobban csinálnom :) 

„Azt hiszem kezdtem otthon érezni magam.”

Ahogy beléptem a kis lakás ajtaján, meghallottam Jessie felszabadult nevetését. Nagyon úgy tűnt, elvan a fiúkkal. Ennek örültem.
- Kop-kop! – kiabáltam, mert nem nagyon akartak észrevenni.  Louis nézett fel, aki egyébként TV-zett. A többiek a konyhában lehettek, ők is előjöttek és köszöntek.
- Harryt hol hagytad? – kérdezte Jess vigyorogva.
- Khm. A szobámban. – mosolyogtam sunyin. Tudtam hogy félreérti. Perverz fantáziája van. Mondjuk nekem is…
 A többiek rögtön elkezdtek „ÚÚÚ”-zni, bár ebben a kijelentésemben semmi érdekes nem volt. Szemforgatva mentem el mellettük, hogy megkeressem Harry szobáját. Pontosan emlékeztem, hogy melyik szobában nem találtunk reggel senkit, de 3-an is ébren voltak, szóval 3 az 1-hez volt az esélye, hogy Harryét fogom ki. Hát nem zseniális?
Miután végigfuttattam az agyamon ezt a bonyolult matematikai számítást, megfordultam, hogy informálódjak a szobák tulajdonosairól.
- Melyik Harry szobája? – kérdeztem. Igen, ez volt a nagy informálódás. Szépen megoldottam, ugye?
- Miért, óvszert keresel? Az van nálam is, adhatok ha akarod. Nem akarom, hogy 3 pici Harold szaladgáljon körülöttem. – kötött belém Louis vigyorogva.
- Ha-ha, nagyon vicces vagy Tomlinson. Ha nem látnád eláztunk, és mivel ilyen kedves lélek vagyok, átjöttem ruháért, amíg Harry zuhanyozik.
- Eláztál? – vágott „döbbent” arcot Lou. – Te szegény. Ezek szerint Harry jól végezte a dolgát az első randin. Ha érted mire gondolok. – húzogatta a végén a szemöldökét.
Úgy tűnt nagyon jó kedvében volt, még nevetett is a saját viccén. Ezt mások úgy mondanák, hogy pacsit ad saját magának az utcán. De én még nem láttam magában tapsoló embereket Londonban, szóval szerintem elég szar hasonlat. Ha jobban belegondolok, Ausztráliában sem látni tapsikoló emberkéket ha az utcán, de ez más téma.
Visszatérve a jelenbe, újra megkérdeztem a nézőközönségem (4/5 One Dierction + Jessie), hogy merre is találom a drága Harry szobáját. Első értelmes választ Zayntől kaptam, aki elárulta, hogy az első szoba az övé. Azt hiszem jobban jártam volna, ha nem szólok semmit és benyitok. Máskor hanyagolom a fiúk szellemi szintjének feszegetését. Bocsi Zayn.

Szóval ott jártam, hogy elindulok Harry szobájába. Ez így is történt, bár a küszöbtől beljebb aligha tudtam menni. Mindenütt ruhák hevertek, mozdulni sem lehetett tőlük. Azért én megkíséreltem, utat törtem a textil-dzsungelben és eljutottam a szekrényig. Ne kérdezzétek miért a szekrényben kerestem ruhát, most így utólag én is rájöttem, hogy valószínűleg az egész ruhatára a földön volt. A homlokomra csaptam, aztán az ágyáról próbáltam kimenteni a tiszta és használható ruhákat. Nem volt könnyű. 15 percet töltöttem a nehéz és izzasztó munkával, ezalatt az idő alatt sikerült egy fehér pólót szerezni, olyat mint ami most is rajta volt. Egy egyszerű farmert és boxert szereztem még, aztán igyekeztem gyorsan elhagyni a tett színhelyét (mint a bűnügyi nyomozós filmekben :DD – szerk.megj.). Még gyorsan odaköszöntem a srácoknak és Jessienek, akik tényleg nagyon jól elvoltak. Talán túl jól?
Ha jobban belegondolok, Jessie az én felelősségem, mert én hoztam ide, és még nem emlékeztettem a fiúkat, hogy Jessre nem nyomulhatnak, mert neki van barátja. Vagy erre inkább Jessiet kéne emlékeztetnem? Lehet. Mindenesetre én csak köszöntem és mentem. Nem volt szükség most a kioktatásra.

Felmentem a hotelszobába, ahol Harry már vígan zuhanyozott. Pontosabban már végzett is vele. Éppen jött ki a fürdőből, mikor én bezártam az ajtót. Lassan végignéztem rajta, a lábától egészen az aranyos göndör hajáig. Csak egy törülköző takarta a testét deréktól lefelé, és ahogy az izmos hasához értem beharaptam a számat. Erre elvigyorodott és egy olyan nézését vetette be, amibe a létező összes perverz gondolatát belesűrítette. Megforgattam a szemeim, aztán odadobtam neki a ruhákat.
- Remélem jó lesz. – vigyorogtam, de nem azon amit mondtam, hanem az előbbi nézésén. Meg úgy mindenen. A félmeztelen Harrytől jobb kedvem lett. Ez egy kicsit furán hangzott. Na mindegy…
- Tökéletes. – válaszolt Harry. Egy ideig még csendben néztünk egymás szemébe, fogalmam sincs miért. Végül én törtem meg a csendet.
- Öhm… akkor én is elmegyek zuhanyozni. Addig átöltözhetsz. Gyors leszek. – kacsintottam a végén hirtelen felindulásból. Nem szoktam én ilyeneket csinálni. Kicsit bele is pirultam, ezért úgy döntöttem mindenkinek előnyösebb lesz, ha tényleg elmegyek zuhanyozni.

Miután végeztem a gyors 10 perces zuhanyzásommal, frissen mosott hajjal, és immáron tisztán léptem ki, természetesen törülközőbe csavarva a fürdőből. Kicsit gáz volt hogy nem vittem be magammal ruhát, de már mindegy.
Ahogy drága jó nagymamám mondaná: „Aki hülye, az haljon meg!”
Persze nem szó szerint, de ezt most én is megkaptam. Amint átléptem azt a bizonyos küszöböt, Harold barátunk vizslató tekintetével találkoztam, de nem ám a szememet vizslatta. Zavaromban gyorsan közöltem vele, hogy elfelejtettem ruhát bevinni, mire a válaszában megerősítette, hogy őt nem zavarná az sem ha meztelenül szaladgálnék a szobában. Engem azért egy picit rosszul érintene. Nem is tudom, talán… nevet változtatnék, átplasztikáztatnám az arcom, aztán költöznék. De mivel plasztikára nincs pénzem, felbérelek valakit, hogy üsse az arcom a felismerhetetlenségig. Esetleg ha az sem jó, akkor legrosszabb esetben addig verem a betonba a fejem, amíg jó nem lesz.

De térjünk vissza a jelenbe! Miután a ruhás vagy ruhátlan kérdés megvitatása után előkotortam a szekrényből egy elviselhető ruha összeállítást, majd becipeltem magammal a fürdőbe. Gyorsan magamra kaptam és már kint is voltam.
- Na, mit csináljunk? – tettem fel az óriási kérdést. Olyannyira óriási, hogy Harry megint elvigyorodott. Ez esetben nem akartam tudni mire gondol.
- Tudod… volt nekünk egy fogadásunk. – jött hozzám közelebb. Ezt egyébként ilyen sejtelmes hangon mondta, amitől rossz előérzetem támadt. Lehet, hogy másnak már egyértelmű lenne mit akar Harry, de nem nekem, aki nem One Direction rajongó, nem tudja kívülről életük minden másodpercét, nem tudom mit szeretnek és úgy egyáltalán semmit sem tudok róluk.
- Igen. Tudom. 3 kívánság. – mondtam sóhajtva. Harry már csak centiméterekre volt tőlem. Azt hiszem rájöttem mi az első kívánsága.
- Bizony 3. – vigyorgott – Az első…
Nem fejezte be a mondatot, egyszerűen megcsókolt. Kicsit cink hogy összehasonlítottam Adammel, de Harry jobban csókolt. Amint elszakadt tőlem, elvigyorodtam.
- Olyan hülye vagy. Elhasználtál egy kívánságot. Ezt kérni sem kellett volna. – mondtam még mindig vigyorogva. Megforgatta a szemeit és nyomott egy gyors puszit a számra.
- Szóval itt vagyok, mi a másik két kívánságod? – kérdeztem tőle még mindig vigyorogva.
- Hééé, ez az én szövegem! – játszotta a sértődöttet
- Igen? Mióta? – húztam fel a szemöldököm
- Hát nem is tudom… Régóta. – gondolkozott el rajta. Még simogatta is a nem létező szakállát, hogy hitelesebb legyen.

- Jó, jó, de akkor is. Mi a másik két kívánságod? – sürgettem Harryt.
- Azt akarom, hogy gumicukor folyjon a csapból! – csillant fel a szeme, mint egy kisgyereknek
- Szerintem ma már mondtam, hogy nem vagyok dzsinn. – nevettem fel
- Akkor gyere el velem a boltba gumicukorért. – vonta meg a vállát.
- Ugye tudod hogy most éppen elbaszod a kívánságaid? Már csak egy van.
- Tudom. – válaszolt vigyorogva. Nem tudtam miért vigyorgott, de éreztem hogy ki fog derülni.
- Menjünk gumicukrot venni. – mondtam, mire bólintott.

*30 perccel később*

Újra otthon. Vagyis nem teljesen otthon, csak a szállodai otthonomban. Fél óra telt el azóta, hogy elindultunk a gumicukrunkért. Az alatt a fél óra alatt megvettük a cukrot (nem is keveset), futottunk a rajongók elől, megkerültük a parkot hogy ne találkozzunk fotósokkal és visszajöttünk. Mozgalmas volt. A szobába érve, egy ideig csak néztük egymást.
- Gumicukrot? – kérdezte váratlanul Harry. Mindketten elnevettük magunkat. Egyszerűen olyan lehetetlen helyzetbe keveredtem… Ha nem találkozom ezzel az idiótával, soha nem kell parkot kerülni, vagy futni az őrült és fanatikus rajongók elől. Ezek nem éppen pozitív dolgok, de én mégis örültem, hogy átéltem. Talán nyálasan hangzik (sőt biztos), de azért örültem neki, mert Harryvel éltem át ezeket. Ugye mondtam, hogy nyálasan hangzik?

Miután kiröhögcséltük magunkat, leültünk a TV elé. Ez idáig nem is tudtam, hogy Harry ennyire szereti a gumicukrot. Félelmetes. Ilyenkor elgondolkozom, hogy vajon jó vagy rossz hogy nem vagyok One Direction fan? Mit is mondott a rajongókra Jessie? Directiner, vagy directionator… directiner… Nem tudom. Majd megkérdezem tőle.

*Harry szemszöge*

Éppen TV-ztünk. Ez pont jó alkalom lett volna, hogy kicsit közelebb kerüljek hozzá, de nem ismertem eléggé. Bizonytalan voltam, mert nem tudtam hogyan reagálna. Ennyire még sosem éreztem magam elveszettnek egy lánnyal kapcsolatban. Általában elviszem őket egy randira, aztán már sima ügy. Minden mozdulatukkal könyörögnek, hogy velem maradhassanak. Ő nem ilyen. Ő olyan mint… azelőtt. Az X-Factor előtt. Azelőtt a lányokkal normálisan mentek a dolgok. Miattam voltak velem, nem azért mert Harry Styles volt a nevem. Az X-Factor után pedig… A rajongók, a híresebbek, az átlagos lányok. Mindegyik csak szerepet játszott. Hírnevet akartak, hogy ők lehessenek „A híres fiúbanda szívtiprójának, Harry Stylesnak a barátnője”. Én egész végig tudtam, hogy csak azért kellek nekik. Nem is kedveltem őket annyira. De a menedzser ragaszkodott hozzá, hogy legyen barátnőm, mert elvileg jót tett a bandának. Mármint az hogy én vagyok a „nőcsábász” vagy a „nőfaló” a bandában. Szerinte a botrányok lendítenek a karrierünkön. Hülyeség…
A legrosszabb, hogy most jöttem rá igazán, mennyi hamis barátnőm volt. A látszat miatt. Kezd nagyon elegem lenni belőle, hogy a legjobb oldalunkat mutassuk a világnak. A rajongók mindig mondják nekünk, hogy ők nem a külsőségekért szeretnek minket. Akkor miért nem mutathatjuk meg hogy kik vagyunk valójában? Óh igen. A menedzser miatt. A menedzser bekaphatja. Elvette az életünket. Az igazi életünket. Elérte, hogy csak egymásra számíthassunk. Még szerencse, hogy tényleg nagyon jól kijövünk a fiúkkal. Legjobb barátok lettünk az X-Factor alatt, azóta sem romlott a kapcsolatunk. Pletykák persze vannak, voltak és lesznek is. De megtanultuk kizárni a rosszakaróinkat.Ez nekem és Niallnek kicsit nehezebben megy. Nekem azért, mert nekem minden vélemény nagyon számít. Tényleg. És akármilyen gáz is, de mindegyiket a szívemre veszem. Többnyire a rosszakat…
Niall pedig… Niall sok gyűlölködő üzenetet kap. Olyanokat, hogy nem való a bandába. Ilyenkor mindenki felhúzza magát. Mindig kiállunk a másik mellett. Ezt egyébként sokszor félreértik. Mindenki a Larry Stylinsonról beszél. Szárnyra kapott a Niam is. A neten rengeteg képet lehet találni ilyen témában. Egy rossz mozdulat, egy rossz időpont, kattognak a fényképezők, felteszik őket a netre és rögtön kitalálnak hozzá egy sztorit. Persze az is benne van, hogy a rajongók jobban nyomoznak mint az FBI. És ez most komoly. Azt is kiderítették, hogy hány centi a khm… nemi szervünk. Ezt még én sem tudom mindenkiről! Mondjuk engem nem is érdekel.

Szóval ott tartottam, hogy Emma más mint a többi lány. Talán azért mert ő nem szereti a zenénket. Vagy mert egyáltalán nem is ismer minket. Csak a nevünket tudja. És én sem ismerem őt. Van esélyem rá, hogy úgy ismerkedhessek meg egy lánnyal, mint a One Direction előtt. És kedvelem. Nagyon is kedvelem. Ezért nem akarom elsietni… Elronthatok mindent. Az a baj, hogy magamat ismerve, úgyis el fogom baszni a lehetőséget… Majd igyekszem.

*Emma szemszöge*

Hogy őszinte legyek, a TV bámulása kezdett kicsit unalmassá válni. A műsor nem kötött le különösebben, Harryn pedig láttam, hogy hasonló problémákkal küzd. Gondoltam feldobom a hangulatot...
- Harry? - kérdeztem sejtelmesen. Harry felém fordította a fejét.
- Hm?

Ui.: Címet nem tudtam kitalálni, ezért van hogy *Fantáziátlan cím* xdd. Bocsi x