29. Most az egyszer ne...

Az a helyzet gyerekek, hogy ez itt egy rövid szar rész, de megígérem hogy a következő megint khm... durva lesz:DDDD kommentekért nem haragszom♥

„Csak úgy itthagytak.”

*Még aznap este*

Azt hittem a fiúk fel fognak hívni, vagy valami, de arra várhattam. Nem hívtak, nem írtak, nem kerestek. Két dologra tudtam csak gondolni. Vagy elfelejtettek szólni, vagy csak simán nem érdekli őket hogy én itt idegeskedek miattuk. Bár ez nem igaz, nem csak erre a két dologra tudtam gondolni. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy gyártottam a szánalmasabbnál szánalmasabb fikciókat, hogy miért nem jelentkeztek. Végül oda jutottam, este 9 órakor, hogy írok Harrynek. Ne kérdezzétek, hogy eddig miért nem jutott ez eszembe, magam sem tudom. A lényeg, hogy most rászántam magam és megfogalmaztam egy szellemes és sokat mondó üzenetet Harrynek.

„Hova tűntetek?!”

Legnagyobb meglepetésemre, hamar jött a válasz.

„Vasárnap nincs kedved találkozni?”

Na jó, ezt most komolyan gondolta? Nem is válaszolt a kérdésemre. Mellesleg én sem tudtam az övére válaszolni, mivel nem tudom mit tervez John vasárnapra. Hogy miért is tervezne bármit is? Még nem mondtam, de vasárnap lesz a szülinapom. Bizony! Ezt igazából senki nem tudja, persze a családom és közeli barátaim igen, de azok közül akiket itt Londonban ismertem meg, senki.
Így nem is gondoltam másra, csak egy véletlen egybeesésre. Gondolkoztam egy kicsit, majd megírtam a választ. Majd ha John tervez valamit azt tervezheti máskorra is.

„Lehet. Nem tudom mikor vagyok szabad.”

Ja igen… Nem adtam pontos választ, lehet hogy most ez hülyén hangzik, de nem akarok könnyen kaphatónak tűnni. Már így is ribancnak érzem magam, nem tudom hogy fogok egyáltalán Harry szemébe nézni. Főleg hogy még mindig nem tudom Louis megtartja-e a titkunkat. De bíztam benne, hiszen ez rá sem vetne jó fényt.
Le kéne már akadnom a témáról, biztos el is felejtette az egészet…
Idő közben a válaszom is megérkezett.

„5:30 PM – Hyde park”

Elmosolyodtam mikor olvastam a választ, de egy kicsit fel is voltam háborodva. Ne ugráltasson már csak így… Azt hiszi ha megmondja az időpontot és a helyet akkor percre pontosan megjelenek neki? Azt már nem. Nem írtam vissza neki, nem volt már kedvem. Inkább ledobtam az asztalra a telefonom, és ledőltem az ágyamra. Holnap szerintem meglátogatom Christ, nagyon rég nem láttam. Mióta Londonba jött, egyszer sem. És még azt sem kérdeztem meg tőle, miért jött Londonba. Na nem baj, majd holnap. Reméltem odatalálok egyedül, múltkor Harry vitt minket. Úgy döntöttem most alszom, másnap majd felhívom Christ, hogy jöjjön ide.

Átöltöztem pizsibe, befeküdtem az ágyba és már aludtam is.

Az előző napi korai lefekvésemnek köszönhetően, reggel korán fel tudtam kelni. Első dolgom volt, hogy felhívtam Christ. Ő jó tesóhoz méltóan jött is, mire rendbe szedtem magam már kopogtatott is az ajtómon. Én már utcai ruhában vártam rá, mivel úgy gondoltam séta közben csak jobb beszélgetni.
Így is történt, összeszedtem ami kellett és elindultunk. London utcáin sétálgattunk, miközben ő elmesélte mi minden történt vele. Aztán jöttem én.
- Veled mi történt amíg nem láttalak hugi? - boxolt a vállamba Chris
- Semmi különös, még mindig apánál vagyok. És tudom hogy ez nem fog tetszeni, de még mindig Harryékkel barátkozom. Egész jól kijövünk.
- Szóval mindig sztárocskákkal lógsz. – mondta Chris. Hát igen… Nem szívleli hogy a One Directionnel haverkodom.
- Igen, velük lógok és szeretek velük lógni.
- Lóghatnál normális emberekkel is, nem kell mindig az idióták társaságát keresned.

- Chris, nem tudnál megbékélni velük? Nem fogom a kedvedért megszakítani velük a kapcsolatot. – Azt már nem mondtam, hogy ők előbb hagynak itt szó nélkül mint hogy annyit tudja mondani „Menjetek a picsába”.
- Én nem kértem ezt. De te is tudod, hogy nem kedvelem azt a gyereket sem akivel legutóbb láttalak.
- Harry… - morogtam
- Akkor az. Tudod, hogy csak jót akarok neked. Hagyd őket a francba és inkább szerezz igazi barátokat.
- Tessék? Szerinted ők nem igazi barátok? – álltam meg. Az utca közepén voltunk és veszekedtünk. Az emberek is megbámultak, de most nem érdekelt.
- Nem, szerintem nem igazi barátok. Csak kihasználnak, vagy tudom is én mit akarnak veled! De hagyd ott őket mielőtt ők hagynak szarban.
- Nem is ismered őket.
- Nem ismerem őket, de Emma, higgy nekem! Túl naiv vagy, meg fognak bántani.
- Kösz a jó tanácsot anyuci. – vetettem oda neki, majd ott is hagytam. Chrisszel nekem nagyon jó a kapcsolatom, szinte mindent megbeszélünk és én mindig hallgatok rá, de ebben most nincs igaza.
- Meg fogod bánni! – kiáltotta utánam. Nem, ő nem szokott utánam jönni. Ő tudja hogy ha békén hagy, akkor hamarabb megbékélek. Persze ez nincs mindig így… de most tényleg jobban teszi ha egyedül hagy.

Nagy nehezen visszataláltam a szállodához. A mai napig nem tudom hogyan csináltam, mivel ennyi idő alatt sem sikerült megismerkednem Londonnal. Ez kezd egy kicsit nyomasztó lenni, mert végül is kinek van kedve minden nap eltévedni?
Mindegy, nem is erről akartam írni. Miután hazamentem (szállodába), elgondolkoztam azon amit a bátyám mondott. Igazából tökre igaza volt. Csak nem akartam bevallani magamnak. Ő megmondta hogy itt fognak hagyni. Ez részben már meg is történt… Igaz hogy Harryt el tudtam érni, de valahogy pont idevágott amit Christ mondott.
De lehet hogy csak bemesélem magamnak… képes vagyok rá. Majd minden kiderül. Csak ne Chrisnek legyen igaza. Most az egyszer ne…