A repülőtéren fagyoskodtam éppen egy szál shortban és ujjatlanban. Én hülye nem számítottam ilyen rossz időre. Nem is meglepő, mivel Ausztráliából jöttem... Londonba. Lehetett volna annyi eszem hogy nézek egy időjárás jelentést. Amin kicsit csodálkoztam, hogy az emberek így is pontosan úgy voltak öltözve ahogyan én. Fogalmam sincs hogy érezheti jól magát bárki ilyen öltözékben, kemény 20°C mellett... Nekem ehhez még hozzá kell szoknom.
Szóval bőröndökkel a kezemben, kicsit fázósan vártam Johnt.. John az apám, de olyan a viszonyunk, hogy már pár éve a keresztnevén szólítom. Mindig is elhanyagolta a családját, aztán pedig elvitt egy nagy nyaralásra, vagy méregdrága étterembe, hogy kiengeszteljen. Felmerül a kérdés, hogy honnan futja erre... John egy elég menő hotelnek az igazgatója. Igazából a 4 csillagos felső kategóriás hotelé, aminek a neve Rhodes Hotel. De nem csak rám nem figyelt egész életemben. Mivel van egy bátyám is, Chris. Ő Európában él. Eléggé messze van egymástól a család, igen. Én anyával éltem Ausztráliában, és most a nyárra kiküldött dolgozni. Johnnal már ledumálták hogy én is a hotelben kapok munkát, mégpedig recepciósként, ráadásul ha a drága vendégeknek lesz valamire szükségük, azt is nekem kell majd kivinni. Nem álmaim munkája, de majd megszeretem. Vagy legalábbis eltűröm egy darabig. Sajnos azzal a kikötéssel jöhettem csak Londonba, hogy pénzt is keresek a nyáron, és nem csak elköltöm azt. A recepciós állás igazából jó.. így nem kell a szállásról gondoskodnom, mivel lesz egy külön lakosztályom. Ebbe beletartozik minden más is, mintha csak kivettem volna a szobát. Visszatérve a jelenbe, megpillantottam Johnt amint éppen mosolyogva tart felém és készül elvenni tőlem a bőröndjeimet. A csomagok szállítását megfeleztük, vitte a nagyobb táskáimat és pedig egy sporttáskát vettem a vállamra. Míg a kocsijához értünk, próbált beszélgetést kezdeményezni.- Küldtem neked fényképeket a lakosztályodról meg a szállodáról. Megnézted őket, Emma? - kérdezte barátságosan. Megvontam a vállam, nem volt kedvem tudatni vele a tényt, hogy amelyik e-mail címemre küldte, valószínűleg már nem is létezik... meghagyom neki azt a kellemes tudatlanság örömét hogy csupán elfelejtettem megnézni. Lassacskán a kocsihoz értünk, és John bepakolta a cuccaimat a csomagtartóba. Én eközben beszálltam az anyósülésre, és elővettem a telefonomat. 3 üzenetem érkezett. Az első anyától.
Szia kicsim! Hívj fel ha odaértél, és mesélj el mindent! Remélem jól utaztál. Puszi, Anya.
Úgy döntöttem majd ha a szállodában leszek és kipakoltam mindent, felhívom. Megnéztem a következő üzenetet, ami egyik barátnőmtől, Lexától jött.
Hé csajszi, remélem nem felejtesz el amíg ott vagy! Ha nem hívsz minden nap akkor én foglak. Vigyázz magadra Em, el ne üssön a piros busz ♥
Nem is ő lenne... Küldtem Lexának egy üzenetet, hogy majd este felhívom, aztán továbbmentem a harmadik SMS-emre. A szolgáltatótól jött, miszerint fel lett töltve a kártyám... fantasztikus.
John beült mellém a vezető ülésbe, és némán elindultunk. Nyilván sütött rólam hogy szétunom az agyam a viszonylag hosszú úton, szóval John bekapcsolta a rádiót. Kelly Clarkson - What doesn't kill you makes you stronger című száma ment rajta (milyen hosszú címe van O.o). A zene ütemére doboltam a combomon, egészen amíg vége nem lett a számnak. Egy újabb kezdődött, aminek a címére nem figyeltem... pedig tetszett. Még vagy 2 zenét játszottak le, de a másodiknál John kikapcsolta a rádiót, mert megérkeztünk a hotel elé. Rhodes Hotel... Ami nem öl meg az megerősít. Talán még egyszer a szívemhez fog nőni ez a hely. Most még azonban bizonytalanul lépkedtem John után az óriási épület felé. A csomagtartó tartalmát kiürítve sétáltunk befelé.
- Jó reggelt Miranda! - köszönt John a recepción dolgozó, barna hajú zöld szemű fiatal csajnak, valószínű hogy vele együtt fogom végezni a munkám. Vagy ő fog leváltani. Arról még nem is volt szó hogy délelőtti, délutáni, vagy esti műszakokban fogok dolgozni... lehet hogy mindegyik. A lifthez léptünk, ami gyorsan leért, lehet hogy azért mert csak egy emelettel volt felettünk. Beszálltunk, majd kérdőn pillantottam Johnra, aki megnyomta a megfelelő gombot, amin a 8-as szám csillogott. A lift elviselhetetlen lassúsággal közlekedett, és áldottam az eget mikor végre felértünk...
A szobám a luxus lakosztályon volt, vagyis tökéletes volt. John lepakolta a bőröndöket, és magamra hagyott hogy berendezkedjek. Először is körülnéztem... nem is szoba volt, inkább egy kisebb fajta lakás. Egy kis konyha, kis fürdő és kis hálószoba volt... konyha egybenyitva a szintén kicsi nappalival. Mindenhol méregdrága bútorok, és a színek is ízlésesen passzoltak egymáshoz. Ennél jobb már nem is lehetett volna, de akkor megláttam a kilátást. Egyszerűen tökéletes. Egy ideig gyönyörködtem benne, majd a cuccommal együtt bevonultam a hálószobába. Felnyitottam az egyik bőröndöt, de rájöttem, hogy semmi kedvem most kipakolni. Így csak kivettem egy pizsamát, átöltöztem és bedőltem az ágyba... ennyit arról hogy kipakolok és felhívom anyát. Na mindegy... A hosszú repülőút eléggé kifárasztott, ezért gyorsan el is aludtam.
